Rend a lelke mindennek!
Ha elmúltál már 35 éves, akkor valószínűleg te is sokat hallottad gyerekként ezt a mondatot. Persze utáltuk. Micsoda időrabló marhaság mindig mindent befejezni és persze lehetőleg tökéletesen- amiben anyánk vagy a nagymamánk úgy is mindig talált hibát-, mert csak ő tudta rendesen megcsinálni. Egyáltalán mit jelent rendesen megcsinálni valamit, és ki a fenét érdekli, hogy rendes-e egyáltalán?
Rendmániás vagyok. Ezért ezt a fajta képet szeretem:
...és a párom rögtön tudja, hogy egész nap nem volt ihletem és nem csináltam semmit. Ugyanis ha vadul dolgozom, akkor ez a kép, vagy ennek egy még turbózottabb változata fogadja:
Az elképzelt csodás rendben ugyanis nem találok meg semmit és csak bambulok magam elé. Anyám annak idején azt mondta, hogy rendben dolgozni, csak önfegyelem kérdése. Az ihlet viszont nem szereti a rendrakással járó üresjáratokat. Mi akkor az igazság az önfegyelemről?
Önfegyelem törvénye
Ma, amikor minden ember a szabadság és a függetlenség mámorában él, igen komoly hiány van önfegyelemből. Így aztán a szabadság és a függetlenség sem létezik. Önfegyelem nélkül ugyanis lehetetlen szabadon és függetlenül élni. Az önfegyelem az egyén belső rendje, amely biztosítéka a valódi szabadságnak. Amennyiben valóban fegyelmezett emberek lennénk, a törvények, szabályok és előírások egyszerűen okafogyottá válnának...
A belső szabadság eléréséhez ma nagyon sokan meditálnak, végeznek valamilyen keleti jóga vagy tai csi vagy egyéb gyakorlatot. Ez azonban csak egy lépés a belső önfegyelem útján. ezen az úton az új ismeretre, tudásra éhes szellemet kellene jóllakatnunk, mellyel egyre nő belső erkölcsi rendünk és felelősségünk. A külső szabadsághoz pedig ezen belső erőfeszítés által juthatunk, ami a fegyelmezett munkán, kimagasló teljesítményen át vezet. Ez biztosítja ugyanis azt az anyagi bázist, amely nélkülözhetetlen az utazáshoz, a szükségletek kielégítéséhez, az erős, egészséges test fenntartásához. Minél nagyobb a tudatos és fegyelmezett munkával kivívott társadalmi elismerésünk, annál nagyobb teret nyerünk az oly áhított szabadsághoz.
Az önfegyelem és elkötelezettség az a híd, amely a most és a vágyott céljaink közti hidat felépíti. Az önfegyelem nem azonos a mániákus rendrakással, de nem is tűri a rendetlenséget sokáig magakörül. Az önfegyelem az a belső rend, ami pontosan tudja, mikor minek van itt az ideje és azt maradéktalanul el is végzi.
Ha azt hiszed azonban, hogy mindez elvezet az annyira vágyott végső tökéletességhez, akkor csalódni fogsz...
Tökéletesség
Mindig mások akarunk lenni. Összehasonlításokon alapul egész világunk az oktatási rendszerünktől kezdve. Így aztán soha nem lehetünk olyan kiválóak, amilyenek lehetnénk, mert mindig mások akarunk lenni.
Pedig transzcendens szempontból minden feltétel nélkül tökéletes. Persze ezt is sikerült sok bemagyarázással jó nagy katyvasszá alacsonyítani. Így lett az ostobák kedvelt jelszava, hiszen minek erőlködjenek, ha már így is tökéletesek.
Ez a törvény így egy paradoxont tár fel. Hiszen a tapasztalás szintjén teljesen más igazságokat mutat. Mi azonban a jó a tökéletes tökéletlenségben? A szegénység, az éhezők növekvő száma tökéletes példája annak a tudati ferdeségnek, ami a vagyonnal kapcsolatban él a fejekben. és tökéletes példája a fogyasztói társadalom visszásságainak. Az örökös háborúk a nagy békevágyban jó példái a kettős mércének, a hatalomvágy ma is meglévő aljasságainak. Vagyis minden negatív példa kiváló, tökéletes megjelenési formája azoknak az emberi hiányosságoknak, amelyeket meg kellene még tanulnunk ahhoz, hogy valóban fejlett, tudati társadalommá váljunk.
Most
A leginkább félreértett törvények egyike. A jelen pillanatban az idő nem létezik. Azok a minták, melyek gátolnak, a mostban nem léteznek. Elménk számára mégis ezek a pillanatok jelentik a valóságot. Miközben a mostban elmarad az a tett, amivel a jövőt megváltoztathatnánk.
Van egy visszatérő "kliensem", akivel nagyjából havonta futok össze, majd megpróbálja az utcán a nyakamba önteni gyerekkora óta cipelt félelmeit és a végén megjegyzi, hogy majd eljön hozzám, ha lesz ideje. Eddig kétszer sikerült becserkésznie, azóta résen vagyok, és mosolyogva hárítom el a panaszáradatot - tudom, majd jössz, ha lesz időd. Hányszor is mondtad már valamire, hogy majd megteszem, majd elolvasom, majd megtanulom, majd, majd, majd. Ezek az igazán fontos dolgok, csak félsz lépni, energiát tenni bele, mert tudod, hogy igen, ezek azok, amitől valóban megváltoznál.
A változás pedig akkora félelem a számodra, hogy még a lehetőséget is messzire elkerülöd, csak ne kelljen vele szembenézni...
Az ítéletnélküliség törvénye
A legmagasabb tudatszinten teljesen egyértelmű, hogy Isten, Szellem, Univerzum- kinek kinek hite szerint-, nem ítélkezik felettünk. Többek között ezért is érdekes a karma kérdése. (Már többször kifejtettem, hogy nem azt jelenti, amit tudsz róla) Ha nem ítéltetünk meg, akkor milyen tudatszint is az, amikor pokollal, és egyéb büntetésekkel riogatnak bennünket?
Vallástól függetlenül, ha elfogadom azt az axiómát, hogy értelmes rendező elv mentén épül fel az egész világmindenség, akkor minden megjelenési formát tekinthetek a mindenség önmagára találásának egy formájának. Ha a törzsfát fejlődési faként fogom fel, aminek a csúcsán az ember áll, akkor az ember a világmindenség öntudatra ébredésének egy magas foka. Jelenlegi ismereteink alapján a legmagasabb foka. Te meg a szomszédod és az anyukád a világmindenség öntudatának egy lenyomata. Így értelmetlen dolog lenne jónak vagy rossznak minősíteni.
Úgy kezelheted, hogy fogott egy nagy hálót Isten- Univerzum stb...- és belemerítette végtelen önmagába, mint egy tengerbe. Ami a hálóban maradt, azt te testesíted meg. Rész az egészből, rész a tökéletességből. Ilyen értelemben nincsen értelme ítélkezni senki és semmi felett. A résznek azonban van egy hatalmas feladata.
Önmagából a legtöbbet, legjobbat kihozni.
Így már érted, hogy az ítélkezés teljes mértékben emberi találmány? Összehasonlításokon, szembeállításokon alapuló eszköz, melynek egyetlen célja az irányítás, vagyis végső soron a hatalom birtoklása.
Ismét helyben vagyunk... ezt mintha már máshol is megtapasztaltuk volna, ugye?
Olvastam egy történetet Samről, aki golfozni ment egy nap. Az egyik labdáját messze átütötte a védőkerítés fölött. Nem ment utána, fogott egy másik labdát és tovább játszott. Úgy egy óra múlva egy tűzoltó, egy rendőr meg a pályagondnok tartott feléje felháborodva.
- Ön volt, aki átütötte a labdát a kerítés felett?- szegezték neki a kérdést.
- Igen- válaszolta Sam
- Nahát uram! A labdája átütötte egy autó ablakát, az nekiment a szembejövőnek és bár személyi sérülés nem történt, eltorlaszolták az utat a tűzoltóautó előtt, ami így nem tudta eloltani a két utcával arrébb keletkezett tüzet és leégett egy ház!
Most mit szándékozik tenni?
Hogy vajon hogyan kezelte a helyzetet Sam és mit tanult meg ebből az esetből, azt megtudhatod a témához kapcsolódó tréningen. Szeretettel várlak!
A folytatásban megtudhatod, mi köze van a hitnek az önbizalomhoz.