Elhárítások
Elfojtás - menekülés az érzelmek elől...
Vörös Orsolya
Az elfojtás a leggyakrabban alkalmazott elhárító mechanizmus, egyfajta öntudatlan védekezés, a kellemetlen érzések elől való menekülés.
Életünk során számos alkalommal tapasztalhattuk, hogy olyan helyzetekkel szembesülünk, amely számunkra rossz emlékeket és kellemetlen érzéseket hagynak maguk után. Ilyenkor az ember egyből arra gondol, hogy "bár meg se történt volna velem", vagy "jobb nem is gondolni rá".
Elfojtás - az érzelmi "felejtés"
Előfordul, hogy amikor eszünkbe jutnak ezek az emlékek, akkor elszégyelljük magunkat, bűntudatot érzünk, esetleg újra átéljük azt a nyomasztó érzést, amit a kudarc megélésekor átéltünk, éppen ezért igyekszünk a lehető leghamarabb "elfelejteni" azt, ami velünk történt. Mindent elkövetünk, hogy a tudatunkból kiszorítsuk a kellemetlen érzéseket.
Az elfojtás a legismertebb és leggyakrabban alkalmazott elhárító mechanizmus. Az összes elhárító mechanizmus ebből fakad, amely tulajdonképpen arról szól, hogy a kínosnak, netalántán veszélyesnek tartott vágyakhoz tartozó gondolatok, érzelmek kiszorulnak a tudatból, száműzzük a fájdalmas tapasztalatokat, amelyek azonban nem felejtődnek el, hanem a hétköznapokban álcázva visszajárnak hozzánk. Az elfojtással küzdő ember nagyon kevés feszültséget bír el, figyelme, érdeklődési területe beszűkül, és gyakran elfelejt dolgokat. Úgy tűnhet, mintha saját magán kívül nem is érdekelné semmi, pedig minél jobban törekszik a kínzó emlékek elfelejtésére, annál jobban csökken önbecsülése, önbizalma.
Miért száműzünk érzéseket a tudatunkból?
Sok oka lehet annak, hogy valaki ezt az elhárító mechanizmust alkalmazza. Leggyakrabban azért használjuk, mert sokkal könnyebbnek tűnik, mint szembenézni az adott problémával. Olyasmi ez, mint, amikor egy óriási szekrénybe bedobáljuk azokat a kacatokat, amiket már nem szívesen használunk. Igaz, hogy nincsenek már szem előtt, de a szekrényben tovább gyülekeznek, és egyre jobban feszítik az ajtót, ami egyszer csak nem bírja tovább és kiborul belőle minden.
Előfordul, hogy egyszerűen ezt tanultuk meg a szüleinktől, és nem tudtunk más adaptívabb megoldást kialakítani magunk számára.
A gátolt érzelemkifejezés egy másik oka lehet, amikor félünk kimutatni az érzéseinket, azt gondolva, hogy ettől sebezhetővé, gyengévé, kiszolgáltatottá válunk a másik szemében.
Súlyosabb eset, amikor valaki képtelen az érzelmeit azonosítani, az érzelmi és testi jelzéseit egymástól nehezen elkülöníteni. Ők az ún. alexitímiások, akik attól, hogy pontosan nem tudják megmondani mit is éreznek (csalódott vagy inkább dühös, szomorú vagy féltékeny stb.), védtelenebbé válnak a stresszhelyzetben bekövetkező feszültségnövekedéssel szemben.
Az elfojtásnak egyik speciális esete az ún. konfrontációs félelem, amikor az egyén még az esemény bekövetkezte előtt annak pozitív vagy negatív hatásától tartva, félelmében gyakran megszakítja, vagy meg sem kezdi az adott folyamatot.
Természetesen az elfojtás megjelenhet tudatosan is, amikor nem akarjuk mások számára láthatóvá tenni, mit is érzünk. Ez előfordulhat bárkivel, például egy munkahelyi konfliktus esetén "megalapozottnak" tűnik dühünk elfojtása, annak érdekében, hogy ne veszítsük el a munkánkat. Ilyenkor a hirtelen előbukkanó erős érzelmek rossz tanácsadók, érdemes várnunk, amíg lecsillapodnak. Azonban nagyon fontos, hogy ahogy módunkban áll, visszatérjünk a dologhoz és feloldjuk a kellemetlen érzéseket, feszültségeket, és megoldjuk a problémát.
Mit lehet tenni?
A negatív érzelmek kifejezésére természetesen nem a strucc-politika a leghatékonyabb módszer, és nem is azt jelenti, hogy mérgünkben össze-vissza kell törni a körülöttünk lévő berendezési tárgyakat, vagy esetleg vérig kell sértődnünk, sértenünk másokat. Az érzelemkifejezésnek rólunk kell szólnia, arról, hogy abban az adott szituációban mit érzünk. Ezeket nevezzük ún. én-üzeneteknek.
Ahhoz, hogy hatékonyak legyünk az elfojtások, félelmek feloldásában nagy szerepe van a tudatosításnak, az elfogadásnak, a megismerésnek, és nem utolsósorban az önszeretetnek.
A feszültség levezetés egyik nagyon jó módja a mozgás, a sport, a tánc, de egy természetben tett séta is segíthet. Mindenki saját személyiségéhez igazítva mely mozgásformát választ. A társas támogatás kimutatottan nagyon hatékony módszer, így nyugodtan osszuk meg gondjainkat másokkal, s ha kell, kérhetünk tőlük tanácsot is. Sokaknak segít, ha például elmennek egy kórusba énekelni, másoknak az segít, ha csak kibeszélhetik magukat a legjobb barátnőjükkel, vagy kiírhatják magukból a fájdalmukat. Nem szégyen a sírás sem, hiszen egy kiadós sírással lelkileg is megkönnyebbül az ember.
Meditálás, vizualizáció, különböző légzéstechnikák is nagyszerűen alkalmasak, hogy feloldjuk és elengedjük az elfojtott fájdalmas emléketeket, érzéseket. Ha szükséges nyugodtan keressünk fel pszichológust, megfelelő szakembert, aki szaktudásával hatékony segítséget nyújt a problémák feldolgozására.
MEGKÜZDÉSI MÓDOK
Megoldási stratégiák
Mikor személyes vagy kapcsolati problémákkal, stresszhelyzetekkel találkozol, tudatos erőfeszítést teszel annak érdekében csökkentsd a stresszt, a szorongást. Hogy a választott stratégia mennyire hatékony, az függ a konfliktus típusától, a te személyes jellemzőidtől, és a körülményektől is.
Adaptív
Általában az a megküzdés adaptív, ami segít csökkenteni az átélt stresszt. Például, ha felkészülsz a várható nehézségre, és arra, hogy hogyan fogsz megküzdeni vele, kevésbé lesz szorongáskeltő, mintha váratlanul érne.
Nem adaptív
Lehet, hogy olykor olyan megküzdéssel próbálkozol, ami csökkenti a tüneteket, de fenntartja, sőt, akár felerősíti a problémát. Például ha egy pánikzavarral küzdő azzal próbálja megelőzni a pánikrohamokat, hogy mindig elkísérteti magát mindenhova, lehetőséget sem ad magának arra, hogy megtapasztalja, hogyan tud egyedül boldogulni.
Nemenként különböző
Vannak jellegzetes különbségek s a nők és a férfiak megküzdési módjaiban, amik természetesen az általánosan különböző működésükből fakadnak. Ezeket legjobban evolúciós nézőpontból érthetjük meg, ha belegondolunk, hogy a szerepük és feladatuk milyen megküzdésre hajlamosítja őket.
ÜSS VAGY FUSS
A férfiaktól általában több önállóságot és megoldásokat várunk el. Ennek megfelelően stresszhelyzetben a problémára fókuszálnak, és hajlamosak nem segítséget kérni, hanem vagy harcba szállnak, vagy ha úgy látják, ez nem vezethetne sikerre, elmenekülnek.
VIGYÁZZ ÉS BARÁTKOZZ
A nők inkább az érzelem-központú megküzdésre fókuszálnak, elsődleges céljuk a gyermekük óvása, és a kapcsolat felvétele másokkal, akik megvédhetik. Általában tehát könnyebben kérnek segítséget, és fontos nekik a stresszhelyzet által kiváltott érzelmeik kezelése.
Természetesen ezek a mintázatok nem kizárólagosak, mindkét nem képes mindkét fajta megküzdésre, és gyakran a helyzet határozza meg, hogy éppen melyiket alkalmazzák.
ELHÁRÍTÓ MECHANIZMUSOK
Tudattalan védelem
Sigmund Freud lánya, Anna Freud volt az első, aki rendszerezte azokat a tudattalan védekezéseket, melyeket elhárító mechanizmusoknak nevezett el. Ezeknek, szemben a megküzdési módokkal, nem annyira a valósághoz való igazodásról szólnak. Inkább az a szerepük, hogy megváltoztassák, elnyomják vagy torzítsák a valóságot, hogy a szorongás és az elfogadhatatlan késztetések ne veszélyeztessék a működésünket. Ilyen módon "jó", elfogadható magyarázatokat alkotunk a viselkedésünk magyarázatára.
Jó vagy rossz?
Elhárító mechanizmusokat mindenki használ. Azért alakultak ki, hogy ne érezz túl nagy szorongást, ne szóljanak meg a környezetedben élők, és hogy az olyan helyzeteket is el tudd viselni, amikkel pillanatnyilag nem tudsz megküzdeni. Csak akkor válnak problémássá, ha az egyiket túl gyakran kezded használni, és az olyan magatartáshoz vezet, ami a fizikális vagy lelki egészségedre rossz hatással van.
Melyik dominál?
Három csoportba szokás sorolni az elhárító mechanizmusokat, aszerint, hogy mennyire érett személyiségre jellemzőek. A pszichológus tehát azzal is foglalkozik, hogy megfigyelje, melyik csoportba tartozó elhárítások dominálnak nálad. Ez segít neki a diagnózis meghatározásában és a kezelés megtervezésében is.
1. PRIMITÍV
Ha primitív elhárításokat használsz, mások éretlennek, nehéz természetnek, elérhetetlennek érezhetnek. Ezek gyakori alkalmazása szinte mindig jelentősen megnehezíti, hogy megküzdj a külvilágból érkező nehézségekkel.
Tagadás
Tipikus példa a primitív elhárításokra a tagadás, vagyis az érzékelés adatainak semmibe vevése. Segít távolságot tartani közted és az élményeid között, de nem old meg problémákat. Például egy alkoholbeteg felesége tagadhatja, hogy a férje iszik, annak ellenére, hogy látja. Ezzel ideiglenesen "kiiktatja" a problémát, de ettől a helyzet természetesen nem fog megváltozni.
2. NEUROTIKUS
A neurotikus szintű elhárítások rövidtávon segíthetik a helyzetekkel való megküzdésed, de hosszú távon gyakran problémákhoz vezetnek a kapcsolatokban, a munkában vagy általában az élet élvezetében, ha általánossá válik a használatuk.
Reakcióképzés
Egy gyakran használt neurotikus elhárítás a reakcióképzés, mikor egy elfogadhatatlan vágyat vagy késztetést az ellentétébe fordítasz át. Általában az ellentétes késztetés túlhangsúlyozásával is együtt jár. Az "igen drágám" típusú kommunikációról van szó, amikor például a feleség haragszik a férjére valamiért, de nem akar gyerekek előtt veszekedni, ezért minél mérgesebb, annál kedvesebben feleli a férjének mindenre, hogy természetesen igaza van.
3. ÉRETT
Az érett elhárító mechanizmusokat használva azt érezheted, hogy nálad van a kontroll. Képes vagy egymásnak ellentmondó érzéseidet és gondolataidat integrálni és hatékony maradni.
Szublimáció
Érett elhárítás például, ha szublimálod, vagyis társadalmilag elfogadható formában éled ki a késztetéseidet. Ez jelenthet művészi (például festészet) vagy hétköznapi (sütés-főzés) értelemben vett alkotást, de akár a szakmaválasztásban is megnyilvánulhat (a hentes vagy a sebész például jó cél érdekében használja fel agresszív késztetéseit).