A szegénység, ami megsemmisíti a jövőt.

"A szegénység legfőbb jellemzője, hogy megsemmisíti a jövőt" - A nyomor pszichológiája

Szerző: Király Eszter | 2019. 10. 17. | SOCIAL&SMART, Társadalom

A szűkölködés nem csak gazdasági-társadalmi helyzet, hanem mentális állapot is. A szegénység elleni küzdelem világnapjára készült cikkünkben azokat a testi-lelki és kapcsolati folyamatokat térképezzük fel, amelyeket a tartós nélkülözés idéz elő. A "bűnbak-áldozat", "adakozó-rászoruló" és más ellentétpárok által kínált egyszerűsítő szemlélet helyett, azt reméljük, "a szegények" és "a mi szegényeink" közti különbségre irányíthatjuk a figyelmet. Arra a különbségre, amin életek múlnak - nem csak a nincsteleneké, hanem a jólétben élőké is.

A szegénység az egyik legősibb, manapság egyre égetőbb, és talán minden más társadalmi kihívásnál beágyazottabb problémája a világnak (melynek gazdasági, történelmi, szociológiai és erkölcsi aspektusaival ez az írás nem foglalkozik, hiszen köteteket ölelne fel mindezek tárgyalása). Nem véletlen, hogy a napokban három, a szűkölködéssel foglalkozó szakember nyerte el a 2019. évi közgazdasági Nobel-díjat, hogy Ferenc pápa következetesen szót emel a perifériára szorult emberek érdekében (emiatt a szegények pápájának is nevezik), és hogy a klímaválsággal kapcsolatos vitáknak központi eleme az egyre terjedő és egyre súlyosabbá váló nyomorúság.

A pszichológia területén is rengeteg kutatás, tanulmány született az elmúlt két évtizedben elsősorban azzal a szándékkal, hogy a gazdasági-szociológiai okok mellett a nyomor pszichikai, fiziológiai kísérőjelenségei is ismertté váljanak, így segítve a szegénység ellen küzdő szervezetek és a döntéshozók munkáját, programok kidolgozását.

A nyomor és mentális egészség kapcsolatát mi most négy szempontból: az agyműködésre gyakorolt hatás, a gyermekkori fejlődésben játszott szerep, a társas kapcsolatok alakulása és a megbélyegzés, valamint a szegénységből való kitörés egyéni és társadalmi feltételei felől vizsgáljuk. Mindehhez a következő alapvetéseket tartjuk szem előtt:

1. A szegénység nem jellemhiba.

2. A szegénység hatásai függnek annak mértékétől és tartósságától. Jelen írás a szegénység és nyomor kifejezéseket (stilisztikai okokból) rokon értelemben használja, alattuk az ember testi, pszichés és társas működését radikálisan meghatározó, tartós, szélsőséges szegénységet, speciális megküzdési stratégiákat igénylő hiányhelyzetet érti.

3. A szegénység nem csak az anyagi javak hiányát jelenti, azzal sokszor együtt jár a megfelelő táplálkozáshoz, az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés elégtelensége, a veszélyes fizikai és társas környezet, a támogató közösség hiánya és még sok más kockázati tényező.

A megszorult elme - Szegénység és agyműködés

Ahogy az erőszak és az elhanyagolás, a nyomor is olyan veszélyforrás, ami jól mérhető biológiai változásokat idéz elő. A tartós nélkülözésből fakadó szélsőséges bizonytalanság azonban sokszor halálosabb méreg mindennél, hiszen (főleg, ha beleszületik valaki) szinte mindig krónikus stresszt okoz, ami egy láncreakciót indít be. A szervezetben állandósul a stresszhormon, vagyis a kortizol jelenléte, ez hatással van például a hippokampuszra, amely az érzelemszabályozásért felel, de átprogramozza a végrehajtási funkciókért, a memóriáért és a döntéshozásért felelős agyterületeket is. A krónikus stressz tulajdonképpen "lefagyasztja az agyat", inkapacitál: kevesebb szürkeállományt termel a frontális lebeny, ez pedig az olyan kognitív funkciókat látja el, mint a problémamegoldás, a tervezés vagy a szervezés. Ami még rosszabb, az agynak ez a kémiai berendezkedése olyan pszichés betegségeket okoz, mint a depresszió, skizofrénia vagy a szorongás, hajlamosabbá tesz a függőségekre is. A megemelkedett kortizolszint gyakran áll a túlsúly, a magas vérnyomás, magas vércukorszint, keringési betegségek és károsodott immunrendszer hátterében is.

Nyomorúság és gondolkodás viszonyrendszerében meghatározó jelenség az úgynevezett "scarcity mindset", vagyis az agy "szűkösségi üzemmódja", amely egyébként nem csak a szegénységben élőknél alakulhat ki.

Ez egyfajta kényszer- és hiányvezérelt beállítódás, azt jelenti, hogy valaminek az égető hiánya miatt kizárólag a közeli, jelenbéli, "az orrunk előtt lévő" problémákra tudunk koncentrálni. Ebben az állapotban olyan döntéseket hozunk, amelyek hosszú távon a kárunkra vannak.

Az időhiányban szenvedő üzletember ilyenkor elhanyagolja kapcsolatait, étkezését, alvási szükségletét - csak a betartandó határidőkre fókuszál, nem törődik a megfeszített tempó hosszú távú következményeivel. A nyomor nyelvén ez azt jelenti, hogy ha most fúj be a jeges szél az üvegezetlen ablakon, feketednek a gyermekem lábujjai, és se pénzem, se tűzifám, akkor most bontom le a tetőt, hogy tüzet rakhassak - és nem gondolok arra, hogy holnap még fagyosabb éj vár ránk. A nyomor miatt a gondolkodás az "itt és mostba" tapad.

Ehhez a "szűkösségi üzemmódhoz" kapcsolódik a "depletable self-control", vagyis a "felélhető önuralom" fogalma is, ami arra utal, hogy a szegénységben az önkontroll képessége sokszor nem elégséges, mert kifogyunk a "készletből". Abban a szélsőséges bizonytalanságban, amelyben a túlélés a fő szempont, iszonyatos energiákat emészt fel a folyamatos önkorlátozás, az állandó lemondás, és nincs pihenés, nincs szünet. A húr nem feszíthető a végsőkig: kiélezett helyzetekben, kényszer - vagy más szer - hatása alatt elvész az önkontroll, ami irracionális döntésekhez, vagy a többségi társadalom által deviánsnak minősített viselkedésmódokhoz vezet.

Van, aki koldusbotra jut, és van, aki oda születik - A nyomor és a gyermekkori fejlődés

A kisgyermekkor tükrözi leginkább, hogy a nyomorúság csírájában fojthatja el a legkiszolgáltatottabbak jövőjét. George Orwell tűpontosan ragadta meg a nélkülözés lényegét, amikor azt írta: "A szegénység legfőbb jellemzője, hogy megsemmisíti a jövőt."

A gyermekkor paradoxona, hogy a fejlődés ekkor a legintenzívebb, ugyanakkor a legsérülékenyebb is - a nyomor pedig ugyanúgy hatol át már a méhfalon is, mint az alkohol vagy a dohányfüst.

Az ebben a létállapotban sűrűsödő kockázatok - az anya mentális állapota, stressz-szintje, táplálkozása, káros szenvedélyei stb - következtében rengeteg szegénységben születő gyermek kisebb testtel, kisebb timusszal (az immunrendszer működésében szerepet játszó ún. csecsemőmiriggyel), kisebb aggyal, nagyon sok esetben koraszülöttként jön világra - ezek összessége komoly egészségügyi kockázatokkal jár, amelyek közül rengeteg csak felnőttkorban, kései fázisában jelentkezik.

Az agy fejlődése szempontjából az első három év kritikus, ekkor alakul ki e szervünk 80-85%-a: a szegénységben élő gyermekek viszont már ekkor szinte behozhatatlan hátrányokat szenvednek el. A szülő a gyermek első tanára is, tőle sajátíthatná el többek között az érzelemkezelést, az önállóságra törekvést vagy épp a kíváncsiságot - a túlélésre koncentráló közegben erre azonban vajmi kevés az esély.

A "nyomor gyermekei" a krónikus stresszel való megbirkózáshoz nemhogy segítséget nem kapnak, de kevesebb figyelemben részesülnek, hiszen az általában kevésbé válaszkész szüleiknek nem jut ereje - vagy nincs tudása és önbizalma - többek között az olyan tevékenységekhez, mint a mesélés, a ringatás, a játék. A nyomor leggyakrabban ingerszegény tárgyi környezettel is együtt jár. Nagyon fontos, hogy ilyen körülmények között az örökletes jó adottságok sem tudnak megnyilvánulni, kibontakozni!

A nyelvi és kognitív képességek fejletlensége már óvodás kor előtt előrevetíti az iskolai kudarcokat, így a társadalomba történő beilleszkedés sikertelenségét is. Ezt a helyzetet súlyosbítja, hogy a tartós szegénység kétszer akkora negatív hatást gyakorol az intelligenciahányadosra, mint az átmeneti szegénység, illetve az ötéves kor alatt megélt nyomor 60-80%-kal növeli a magatartási problémák előfordulását - derül ki Szilvási Léna A szegénység hatásai a gyermek fejlődésére című dolgozatából. Nem véletlen, hogy a szerző hangsúlyozza: a kora gyermekkor az az időszak, amikor a társadalmi kirekesztődés folyamata leginkább megfordítható.

A szocializáció egy "kifordított" folyamata figyelhető meg ezeknél a gyerekeknél, hiszen azokat az életstratégiákat, amelyeket a nem nélkülöző emberek "vészüzemmódként", szélsőséges helyzetre adott válaszként értelmeznek, a nyomorba születők elsődleges normaként sajátítják el - ez fokozottan igaz, ha a nyomor területi elkülönüléssel, szegregátum kialakulásával is együtt jár. Szilvási Léna arra is kitér, hogy Európában nagy az eltérés az iskolázottabb és a rossz szocioökonómiai helyzetben élő szülők nevelési szokásai között: a jobb társadalmi helyzetűek a gyermek érdekeit elsődlegesnek tartó, önálló döntésekre felkészítő, modern szemléletet, míg a szegényebbek jellemzően a közösségi szempontokat szem előtt tartó, hagyományos nemi és szülői szerepekre építő, engedelmességre nevelő hozzáállást képviselik. Az otthonról hozott és az iskolában elvárt minták közti szakadék azonban tovább nehezíti a szegénységben élő gyermekek fejlődését.

Bélyeg, ami épp a kiutat zárja el - A szegénység szégyene

Nagy hatású könyv Robert Walker szociológus professzor A szegénység szégyene című, 2014-ben megjelent kötete, amely amellett foglal állást, hogy a szegénységet stigmatizáló hozzáállás konzerválja, tartósítja a nyomort.

A szegénységet egyéni hiba eredményének tekintő nézőpont a teljesítményelvű társadalomban logikusnak tűnik és mindenképp kényelmes is, hiszen segít fenntartani az életünk feletti kontroll, és az érdem-jutalom illúzióját, valamint azt a hiedelmet, hogy aki nem szegény, annak nincs dolga a szegénységgel. Azonban a nyomorúságban élőktől ez a stigma épp a kitörési esélyt veszi el.

Miért?

A társadalmi megbélyegzés egyrészt negatívan hat az egyébként is leépült önbizalomra, elmélyítheti a tanult tehetetlenséget, korlátozhatja a hatékony döntéshozást, például úgy, hogy a szégyentől való félelmében valaki el akarja kerülni a szegénység látszatát, ezért vagy nem veszi igénybe a segélyeket, amelyekre jogosult, vagy kölcsönökből költekezik, adósságba verve és még mélyebb szegénységbe taszítva magát. A stigmára adott reakció lehet a visszahúzódás, a harag és a depresszió is, amely csak tovább mélyíti az árkot közte és a társadalom között - ami pedig tovább táplálja az előítéletek tüzét.

Van, hogy akaratlanul erősítjük a stigmát: a hivatalnokok az eljárás közben tanúsított rideg, rosszabb esetben elutasító magatartással, a jótékonykodók pedig sokszor épp a jótékonysággal - az alávetettség, a függés hangsúlyozásával, a vagyoni különbség demonstrálásával - járulnak hozzá a bélyeg fennmaradásához. A segélypolitikák többsége a juttatásra "érdemes-érdemtelen" kategóriákkal súlyosbítja a társadalmi ítéletet, amely egyébként is mélyen gyökerezik, sőt, egyfajta "kimondatlan cukiságfaktor" függvénye. Walker azt írja: kutatások szerint

az emberek intoleránsak azokkal szemben, akiknek az szegénységéről úgy vélhetik, hogy elkerülhető lett volna.

Szívesebben segítik azokat, akikkel azonosulni tudnak - mint például az idősek vagy a megbetegedettek -, mint az olyan "gyanús" szegényeket, mint az egyedülálló anyák, a munkanélküliek vagy a szabadult fogvatartottak.

A cikk a   https://pszichoforyou.hu oldalról származik. Egy kattintással át tudsz lépni.