Kapcsolati kihívás

Igaz Ágnes 

36 kérdés, amitől szerelmes lesz beléd bárki - párkapcsolati kihívás

A New York Times oldalain megjelent egyik népszerű cikkben az amerikai újságírónő, Mandy Len Catron egy érdekes kísérletet írt le, amelyet egy pszichológus, Arthur Aron végzett, még 1997-ben. Eszerint ha két idegen a lent felsorolt 36 kérdést felteszi egymásnak, a kísérlet végére egymásba szeretnek. Ugyan a próbát két idegen között végezték el, azt gondoljuk, hogy nagyon értékes párkapcsolati teszt lehet, amelyből kiderül, újdonsült partnerével mennyire tudnak elmélyülni egymás személyiségében és hozzásegítheti Önöket ahhoz, hogy a kapcsolatuk új szintre lépjen.

A New York Times újságírónője saját magán tesztelte a módszert és a kísérlet során valóban beleszeretett a társába. Sőt, a férfi is beleszeretett a nőbe. Jegyezzük meg, hogy a szerelem csak kis százalékban múlik a véletlenen, nagyon valószínű, hogy a két egyedülálló a kísérlet nélkül is beleszeretett volna egymásba, azonban a kérdésekkel felgyorsították a folyamatot és megengedték egymásnak, hogy már az első randi alkalmával bensőséges viszony alakuljon ki közöttük.

A kísérlet a következőképpen zajlik: a randevún a két fél mind a 36 kérdést felteszi egymásnak és őszintén megválaszolják azokat. A kérdések átbeszélésének végeztével 4 percen keresztül néma csendben egymás szemébe néznek.

Íme, a kérdések, amelyek segíthetnek neked is, ha nem is abban, hogy szerelembe ess, de abban mindenképpen, hogy bensőségesen megismerd randevú partnered, aki könnyen lehet, hogy jövendőbeli társad lesz.

Amennyiben  úgy döntötök, kipróbáljátok a módszert, a következő kérdéseket tegyétek fel egymásnak a párkapcsolati teszt keretében.

Párkapcsolati teszt - 1. rész

1. Ha bárkit a világon meghívhatnál vacsorára, ki lenne az?

2. Szeretnél híres lenni? Ha igen, miről lennél a legszívesebben híres?

3. Mielőtt telefonálsz, elpróbálod magadban, hogy mit szeretnél mondani? Miért?

4. Milyen lenne számodra a tökéletes nap?

5. Mikor énekeltél utoljára magadban? És valaki másnak?

6. Képzeld el, hogy 90 éves vagy, de az utolsó 60 évedre választhatnál: egy 30 éves ember testi vagy szellemi képessségét választanád?

7. Van titkos előérzeted, hogy miben fogsz meghalni?

8. Nevezz meg három dolgot, ami közös bennünk! (Önben és partnerében)

9. Miért vagy hálás az életedben?

10. Ha változtathatnál valamit azon, hogy hogyan neveltek, mi lenne az?

11. Meséld el négy percben az egész életedet a lehető legrészletesebben!

12. Ha holnap reggel egy új képességgel vagy tulajdonsággal ébredhetnél, mi lenne az?

Párkapcsolati teszt - 2. rész

13. Ha lenne egy kristálygömböd, amely megmutatná az igazságot, miről szeretnéd leginkább megtudni: saját magadról, az életedről, a jövődről, vagy valami másról? Mi lenne az?

14. Létezik olyasvalami, amiről már régóta álmodozol, hogy szeretnéd megtenni? Miért nem valósítottad meg idáig?

15. Mi az életed eddigi legnagyobb teljesítménye?

16. Mit becsülsz leginkább egy barátságban?

17. Mi a legjobb emléked?

18. Mi a legborzasztóbb emléked?

19. Ha megtudnád, hogy egy éven belül meg fogsz halni, változtatnál a mostani életeden? Miért?

20. Mit jelent számodra a barátság?

21. Milyen szerepet tölt be az életedben a szerelem és a szenvedély?

22. Mondj öt pozitív tulajdonságot, amit megláttál a partneredben!

23. Mennyire közeli és szívélyes a kapcsolatod a családoddal? Mit gondolsz, boldogabb gyerekkorod volt, mint másoknak?

24. Milyen a kapcsolatod az édesanyáddal?

Párkapcsolati teszt - 3. rész

25. Mondj három olyan kijelentést, mely úgy kezdődik: "Mi ketten..." Például: Mi ketten ebben a szobában azt érezzük, hogy..."

26. Egészítsd ki ezt a mondatot: "Arra vágyom, hogy legyen valaki, akivel megoszthatom a ................."

27. Ha nagyon közeli barátod lenne a partnered, mi az, amit mindenképpen tudnia kellene rólad?

28. Mondd el a partnerednek hogy mi tetszik benne! Légy őszinte, és mondj el olyan dolgokat is, amit egyéb esetben nem mondanál el olyasvalakinek, akivel csak most találkoztál.

29. Ossz meg a partnereddel egy történetet, amikor kínosan érezted magad!

30. Mikor sírtál utoljára valaki más előtt? És mikor sírtál utoljára, amikor egyedül voltál?

31. Mondd el a partnerednek, hogy mi az, amit máris kedvelsz benne!

32. Mi az a téma, ami túl komoly ahhoz, hogy viccelődj vele?

33. Ha még ma este meghalnál, anélkül, hogy előtte bárkivel beszélni tudnál, mit bánnál meg leginkább, amit nem mondtál el valakinek? Miért nem mondtad el neki ezt a dolgot idáig?

34. Ég a házad, és mindened bent van. Miután kimentetted a szeretteidet és a háziállataidat, mi lenne az az egyetlen dolog, amit még kihoznál? Miért az?

35. Melyik családtag halála érintene meg a leginkább? Miért?

36. Ossz meg egy személyes problémát partnereddel, és kérdezd meg, hogy ő hogyan oldaná meg! Továbbá kérd meg, hogy ítélje meg: téged hogy érint ez a probléma?

Ha kérdéseket megbeszéltétek, már csak egy apró, de annál nehezebb feladat van hátra. Nézzetek egymás szemébe négy percen keresztül, figyeljétek egymást szavak nélkül.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el